Bűnügy

Házi őrizetbe került a zuglói gázoló

A nő egy idős férfit gázolt el tavaly novemberben. A férfi belehalt a sérüléseibe.

2017.01.16 13:23MTI
Fotó: MTI

A Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen házi őrizetbe helyezte azt a nőt, aki tavaly novemberben halálra gázolt egy idős férfit Zuglóban - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

A gyanúsított előzetes letartóztatásban volt, azonban a december 14-i döntés óta egyesítették a korábbi közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt folyamatban lévő büntetőügyét a jelenlegi üggyel. Az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta, a gyanúsított védője pedig az előzetes letartóztatás megszüntetését, és enyhébb kényszerintézkedésként házi őrizet elrendelését kérte.

A Budai Központi Kerületi Bíróság január 13-án nem jogerős végzésével rendelkezett az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és ezzel egy időben egy hónapra elrendelte a nő házi őrizetét. A gyanúsított így - a másodfokú bíróság döntéséig - házi őrizetbe került, nyomkövető eszközt  kell hordania. Tartózkodási helyet csak külön bírói engedéllyel hagyhatja el - írta a bíróság.

A törvényszék tájékoztatása szerint az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúját a gyanúsított vallomása, a helyszíni szemlék jegyzőkönyvei, tanúvallomások, rendőri jelentések, szakértői vélemények, okiratok megfelelően alátámasztják.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének és a bűnismétlés veszélye továbbra is fennáll, azonban tekintettel arra, hogy a büntetlen előéletű gyanúsított igazolt lakhatási lehetőséggel, legális munkavégzésből származó jövedelemmel rendelkezik - és figyelemmel a nyomozás során tanúsított magatartására is - a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye nem olyan mértékű, amely szükségessé tenné a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.