Kun Mediátor

Bróker Marcsi előzetesbe került

Előzetes letartóztatásba helyezte a bróker Marcsiként ismertté vált karcagi nőt a Szolnoki Járásbíróság.

2016.12.16 11:16ma.hu
Fotó: police.hu

A bíróság azzal indokolta a letartóztatást, hogy a nő egyszer már megszökött, hogy elkerülje a felelősségre vonást, illetve fennáll a bizonyítékok eltüntetésének és a tanúk befolyásolásának a veszélye is.

A nőt nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el a rendőrök a Karib-tengeri Belize-ben, ahol az ügy kipattanása óta bujkált. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden hozták haza, a szolnoki nyomozók szerda reggel csalás miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A gyanú szerint a nő a karcagi Kun Mediátor utazási iroda ügyvezetőjeként 1999 és 2015 között engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatást. A banki kamatoknál jóval magasabb hozam ígéretével gyűjtötte a befektetők pénzét. A többség pár százezer forintot fektetett be, de olyan ügyfele is volt, aki egymilliárdot akart megforgatni nála.

Az ígért hozamokat a később csatlakozók pénzéből eleinte még ki tudta fizetni, a piramis azonban 2015 áprilisában összeomlott. A befektetők ettől kezdve semmit nem kaptak vissza a pénzükből. A nyomozók szerint az asszony legkevesebb 800 embert károsított meg, összesen legalább tízmilliárd forinttal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.