Baleset

Balatonboglári cserbenhagyás: egy ember előzetesben

Az autó két utasa szabadlábon védekezhet.

2016.12.05 12:43MTI

A Kaposvári Járásbíróság elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki autójával halálra gázolt egy gyalogost péntek este Balatonbogláron, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az autó két utasa szabadlábon védekezhet - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Pénteken Balatonboglárnál, az M7-es autópálya felhajtójánál ütöttek el egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette. A gázoló autó vezetője megállás nélkül elhajtott.

A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a sofőrt és két utasát, és megtalálták a megrongálódott autót egy Buzsák melletti erdős területen elrejtve. A 25 éves, a 20 éves és a 21 éves férfiakat a Fonyódi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomásukban elmondták, tudtak arról, hogy elütöttek egy embert, és annak ellenére, hogy lehetőségük lett volna segítséget hívni, nem tették meg, hanem megállás nélkül elhajtottak a helyszínről.

A buzsáki sofőr ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének, a kocsiban utazó buzsáki és szőlősgyöröki fiatalember ellen pedig segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Kezdeményezték mindhármuk előzetes letartóztatását is, de a bíróság csak a sofőrét rendelte el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.