Gyilkosság

Bőnyi rendőrgyilkosság: gépkarabéllyal lőtte a rendőröket a férfi

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Győr-Moson-Sopron Főügyészségen a Központi Nyomozó Főügyészség az Országos Rendőr-főkapitánysággal és a Terrorelhárítási Központtal.

2016.10.26 14:15ma.hu

Dr. Keresztes Imre a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze, Papp Károly. rendőr altábornagy, illetve Hajdu János TEK-főigazgató tartotta a sajtótájékoztatót.

A főügyész elmondta: A mai napon a Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény (lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt) nyomozást rendelt el.

A nyomozás alapjául szolgáló tényállás szerint a mai napon a Nemzeti Nyomozó Iroda egy nyílt büntetőeljárásban egy előre tervezett nyomozati cselekmény, azaz házkutatás végrehajtása végett kísérelt meg bejutni az elkövető ingatlanába Bőnyben.

A bejutás során, még az eljárási cselekmény megkezdése előtt (amire aztán nem is kerülhetett sor), az elkövető az eljáró rendőrökkel szemben fegyvert használt, több lövést adott le, eddigi adatok szerint 5-öt vagy 6-ot, gépkarabéllyal. A rendőrök a támadást követően szolgálati lőfegyverüket használták ennek elhárítására, a lövések és a fegyverhasználat eredménye, hogy az egyik eljáró rendőr olyan fejsérülést szenvedett, hogy a helyszínen azonnal életét vesztette. A szolgálati lőfegyver-használat következtében az elkövető is megsérült, de orvosi ellátást kapott, így állapota lehetővé teszi, hogy őrizetbe vegyék és letartóztassák még a mai napon.

Pálvölgyi Péter rendőrőrnagy 46 éves volt, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda kiemelt nyomozójaként teljesített szolgálatot, 25 éve szolgált a rendőrség kötelékében, a szolgálatteljesítése során kiváló ember és kitűnő kolléga volt. A mai napon Magyarország Belügyminisztere előléptette rendőralezredessé és hősi halottá nyilvánította. Mivel a rendőrök a szolgálati lőfegyverüket használták, ennek megfelelően parancsnoki kivizsgálás folyik ez ügyben.

Az elkövető elfogását a TEK végezte. Hajdu jelentése szerint a behatolás után a 76 éves elkövető elzárkózott, fenyegetőzött, hogy további rendőröket végez ki. A műveleti egységek megerősített csapatai a helyszínre érkeztek, a TEK pedig már a fővárosból Győr felé tartva megkezdte a tárgyalást, mivel tudták, hogy az elkövető is megsérült. A tárgyalás során érzékelték, hogy romlik az állapota, ezért a tárgyalás befejezése nélkül behatoltak. Fegyverhasználat nélkül elfogták a 76 éves férfit. A helyszínen hosszú beavatkozást végeztek a TEK sürgősségi orvosai, majd átadták az OMSZ-nek.

Megrémültek és összetörtek a helyiek

Mint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt már, halálos lövöldözés volt szerda reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben, a lövöldözésben egy rendőr meghalt.

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója, Oláh Attila arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a 76 éves elkövetőt kórházba vitték, most műtik.

Az MTI tudósítója reggel a helyszínen azt látta, hogy több tucat rendőr és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai körbe vettek egy családi házat. A rendőrök közül többen golyóálló mellényt viseltek, és mesterlövészek is készültségben voltak.

A helyszínen tartózkodott a megyei rendőrfőkapitány is.

Szándékosan lőtték fejbe a rendőrt Bőnyben

Szerda reggel az idős férfi tüzet nyitott a két rendőrre, az egyik fejlövés következtében meghalt, a másikat mellkasi sérülésekkel a győri kórházba szállították mentőhelikopterrel. Feltehetően hason vagy hátba lőtték. Ellentmondásosak a hírek ezzel kapcsolatban, ugyanis a mentőhelikopter üresen érkezett meg a kórházhoz.

Az M1 tudósítója úgy, hogy a combsérüléses tettest szállító mentőautó rendőri felvezetéssel indult el Bőnyből a győri kórházba. A feltételezett elkövető 74 éves, évekkel ezelőtt elvesztette az egyik gyermekét, azóta komoly problémái vannak. A reggeli órákban összeveszett a feleségével, ehhez hívták ki a rendőröket. Mivel a hatóság tisztában volt azzal, hogy az idős férfi fegyverrel rendelkezik, a TEK is a helyszínre érkezett. A településen lezárták az összes bevezetőutat.

Neonáci fővezér a bőnyi rendőrgyilkos?

Elképzelhető, hogy az 1990-es évek eleji hungarista mozgalmak egyik főszervezője végezte ki az egyik rendőrt szerda reggel Bőnyben. Részletek itt >>>

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.