Ölt a szén-monoxid

Újabb részletek derültek ki a szadai tragédiáról

A család kislánya és az ő barátnője vesztette életét szénmonoxid-mérgezésben.

2016.10.16 12:57ma.hu

A szülők azért riasztották a mentőket, mert kilenc éves kislányukat és náluk lévő barátnőjét eszméletlenül találták a ház felső szintjén lévő fürdőszobában. A mentők után a katasztrófavédők is a helyszínre érkeztek. Addigra a szülők átszellőztették a lakás alsó szintjét, az emeleten azonban, ahol nem nyitották ki az ablakokat, még ekkor is kimutatható volt a szén-monoxid.

A házban lévő gázkészülékek égéstermékét az épület oldalában lévő alumínium kéménynek kellett volna elvezetnie. Ez a füstcső az egyik lehetséges hibaforrás, a másik pedig a falra szerelt vízmelegítő. Ezek általában akkor okoznak szénmonoxid-visszaáramlást, ha elmulasztják a rendszeres karbantartásukat.

A mentősök több mint egy órán keresztül küzdöttek a gyermekek életéért, de nem tudták életüket megmenteni.

A gyerekeket hosszú időn át próbálták újraéleszteni (MTI/Mihádák Zoltán)

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a hirado.hu-nak azt mondta, hogy a tragédia okának kivizsgálására hatósági eljárás indult.

A Híradó munkatársai délelőtt látták is, amikor egy tűzoltó délelőtt be akart menni a házba egy ellenőrzésre, de nem engedték be. Az M1 a helyszínen úgy értesült, hogy a gázórát a szolgáltató munkatársai még az éjjel leszerelték és elvitték szakértői vizsgálatra.

MTI/Mihádák Zoltán

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit. Ha a vizsgálat alapján felmerül a gyanú, hogy a gyermekek halálát emberi mulasztás okozta, a felelősség megállapítására büntetőeljárás indul.

Az M1 tudósítója beszámolt arról, hogy a környékbeliek igazi csapásként élik meg a szombat este történteket. Több szomszéd kamerán kívül azt nyilatkozta, hogy szerették volna felkeresni a családot, de ők nem nyitottak ajtót.

A tudósítás szerint érezni a gyászt és a megrendülést a településen.

Egyelőre nem lehet tudni, volt-e szénmonoxid-érzékelő a házban, illetve, hogy volt-e más is a két kislányon kívül, aki rosszul lett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.