Bűnügy

Állítása szerint nem tudott a robbantásról a Teréz körúti hajléktalan

Rendszeresen ott aludt a szombati robbantással megrongált Teréz körúti épület előtt, de a detonáció napján eltűnt, és egészen csütörtök estig nem tért vissza.

2016.09.30 09:14ma.hu

Megtalálta a 24.hu azt a hajléktalan férfit, aki rendszeresen ott aludt a szombati robbantással megrongált Teréz körúti épület előtt, de a detonáció napján eltűnt, és egészen csütörtök estig nem tért vissza.

A férfira megszokott helyén bukkantak rá, és bár a Velvet információi szerint korábban a rendőrök is próbálták faggatni, de nem volt olyan állapotban, hogy érdemben beszélni tudjon, a 24.hu-nak elmondott néhány részletet.

Az egy korábbi fejsérülése miatt beszédhibás férfi 16 éve él az utcán, állítása szerint múlt hét pénteken – a sajtóhírekkel ellentétben, miszerint valakik elvitték – maga ment be egy hajléktalanszállóra, mert nagyon rossz állapotban volt, két hete nem evett és gyógyszerekre is szüksége volt. Nem kereste fel, és nem kérte meg senki, hogy menjen el a kapualjból a robbantás előtt, nem tudta, mi készül, de azóta már hallott a merényletről és sokkolódott, két napja nem tud aludni.

Elmondta, hogy a rendőrök kihallgatták, és arra panaszkodott, senki nem hiszi el neki, hogy nem tudott a készülő robbantásról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.