Rendőrség

Az egész országot bejárták az "unokázós" csalók

Kiskunfélegyházán fogták el őket a rendőrök, menekülni próbáltak, nekimentek egy rendőrautónak.

2016.08.28 13:43ma.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január és szeptember között két férfi és egy nő az egész országban csalt ki pénzt idősektől, összesen közel 15 millió forintot - írja a police.hu.

A telefonkönyvekből férjezett nevű asszonyok után kutattak, és találomra felhívták őket éjjel és hajnalban. Egyikük unokaként mutatkozott be, azt mondta közlekedési balesetet szenvedett és, hogy ne legyen rendőrségi ügy, helyben fizetné a kárt a vétlen félnek. A gyanakvóbbak megkérdezték, hogy miért furcsa a hangja, erre azt felelték, hogy a baleset miatt ideges, de megnyugodhat, azonnal odamegy egy barát, aki átveszi a pénzt.

A sértettek többsége ötszázezer forintot fizetett, de volt, aki kétmilliót adott.

A rendőrök 2015. szeptember 12-én fogták el őket Kiskunfélegyházán az autójukban, amint egy csalást készítettek elő. Az elkövetők megpróbáltak elmenekülni, nekimentek egy rendőrautónak is, azonban a rendőrök megakadályozták őket a szökésben.

A nyomozók egy 28 éves váci nőt, egy 24 éves piliscsabai és egy 42 éves sajószentpéteri férfit vettek bűnügyi őrizetbe, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói a gyanúsítottakkal szemben 35 rendbeli csalás miatt nyomoztak, amelyet a napokban vádemelési javaslattal lezártak, és a keletkezett több mint 11.000 oldalnyi iratot megküldték az ügyészségnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.