Csalás

Pénzmosással gyanúsítanak egy kubai férfit és egy magyar nőt

Közös cégük bankszámlájára több mint százmillió forint értékben érkezett bűncselekményből származó pénz.

2016.07.15 10:11MTI

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított egy kubai állampolgárságú férfi és egy tatabányai nő ellen, közös cégük bankszámlájára ugyanis több mint százmillió forint értékben érkezett bűncselekményből származó pénz - közölte a BRFK pénteken a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a 36 éves kubai férfi és a 31 éves magyar nő tavaly nyáron közösen alapított céget Magyarországon, amelynek a nő volt a tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Novemberben a kft. számlájára több alkalommal érkezett külföldi cégektől bűncselekmények elkövetéséből származó pénz, amelyet rövid időn belül továbbutaltak egy másik, ugyancsak a cég nevére szóló bankszámlára.

Egy hét alatt több mint százmillió forint érkezett a számlára, amelyet a gyanúsítottak később - jutalékért cserébe - készpénzben terveztek felvenni a bankból és átadni ismeretlen megbízóiknak - írták.

Hozzátették, a budapesti rendőrök idén június végén fogták el a nőt, a kubai férfi pedig július elején jelentkezett a rendőrségen.

A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak mintegy négymillió forintot saját használatra felvettek, a maradékot azonban lefoglalták a rendőrök. A házkutatásokon a rendőrök a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható iratokat, bankkártyákat, mobiltelefonokat, pendrive-okat, asztali számítógépeket, egy laptopot és egy winchestert foglaltak le.

A gyanúsítottak az eljárás alatt szabadlábon védekezhetnek - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.