Visszaélés

A nyelvvizsga-ellenőrzésen bukott le az áldiplomás önkormányzati dolgozó

A vádlott a csongrádi önkormányzatnak mintegy 8 milliót, a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak közel 2,8 millió forint kárt okozott.

2016.05.24 18:55MTI

A Miniszterelnökség által 2014-ben elrendelt nyelvvizsga-felülvizsgálaton derült fény arra a visszaélésre, amely miatt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntettével vádolja a csongrádi önkormányzat, illetve a Csongrád Megyei Kormányhivatal egyik korábbi dolgozóját - tájékoztatta a kormányhivatal kedden az MTI-t.

A vádirat szerint a férfi több mint 15 éve dolgozott a csongrádi polgármesteri hivatalánál, illetve 2013-tól a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál, munkaköréhez a középfokú végzettség is elegendő volt. A vádlott azért, hogy magasabb bért kapjon, 2004 májusában beadott egy budapesti főiskolán szerzett diplomát és egy alapfokú angol nyelvvizsga-bizonyítványt. A férfi valójában soha nem tette le az alapfokú nyelvvizsgát, és főiskolai diplomát sem szerzett, a dokumentumok hamisítványok voltak, azokat 2004-ben szerezte Budapesten egy ismeretlen személytől.

A vádlott a csongrádi önkormányzatnak mintegy 8 milliót, a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak közel 2,8 millió forint kárt okozott, ami az eljárás során nem térült meg.

A kormányhivatal közleménye szerint a Miniszterelnökség kezdeményezésére 2014 nyarán kezdődött el a nyelvvizsgák felülvizsgálata. A közokirat ellenőrzését az Oktatási Hivatal végezte, ez a szervezet tett büntetőfeljelentést a visszaélés gyanúja alapján. Így indult el az eljárás a hivatal munkatársa ellen, aki a hamisítás tényét elismerte. A férfi kormányzati szolgálati jogviszonya a csalás kiderülését követően azonnal megszűnt.

Nyelvvizsgákkal ilyen visszaélés ma már nem történhet. A bizonyítványok ellenőrzése kötelező a kinevezés előtt, ezt a feladatot a Nyelvvizsga Akkreditációs Központ végzi - áll a kormányhivatal közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.