Tragédia

Túl későn indult a mentő a fuldokló asszonyhoz

A férj háromszor telefonált a mentőszolgálathoz, 25 perc kellett, hogy elinduljanak - addigra már késő volt.

2016.04.25 19:36ma.hu

Hiába hívta többször is a mentőket egy szegedi férfi a fuldokló feleségéhez, csak akkor indultak el, amikor az asszony már eszméletlen volt. Nem tudták megmenteni az életét – írta a Délmagyarország.

Kovács István a lapnak elmondta: felesége először torokfájásra panaszkodott, és arra, hogy fáj a válla és a bal keze. Elmentek a körzeti orvoshoz, beutalták a kardiológiára, azután hazamentek, az asszony lefeküdt pihenni. Éjszaka rosszul lett, a férj hívta a mentőket, amikor már fulladt és zsibbadt a bal karja.

Az Országos Mentőszolgálat hivatalos dokumentuma is igazolja, hogy Kovács István hajnali 1 óra 21 perckor hívta a mentőket, de csak 25 perccel később, 1 óra 46 perckor indultak el, és 1 óra 50-re értek ki. Akkor már késő volt.

Háromszor telefonált a férj, az utolsó hívásnál azt magyarázta a diszpécser, hogyan élessze újra a feleségét, aki ekkor már nem lélegzett. Addig próbálkozott a szívmasszázzsal, amíg kiértek a mentők. „Ilyen a magyar egészségügy” – mondta elkeseredetten.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.