Áthelyezés

Padlásról kerültek elő az iskolából lopott tabletek

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a két fiatal fiúval szemben, akik a gyanú szerint elloptak két táblagépet a helyi iskolából Ozorán, majd egy lakatlan ház padlásán rejtették el azokat.

2016.04.12 11:09Havariapress

A Tolna megyei településről február 10-én értesítették a rendőrséget arról, hogy valamikor a hatodik tanítási óra alatt, délután egy és háromnegyed kettő között a helyi iskola informatika-terméből elloptak két darab tabletet. A rendőrök a nyomozás eredményeként rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, az intézmény két fiatalkorú tanulóját, az eltulajdonított táblagépeket pedig egy közeli elhagyatott ház padlásán találták meg. Az ozorai és pincehelyi lakhelyű fiúkat gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe azonban nem vették őket, mindketten szabadlábon védekezhetnek. A Tamási Rendőrkapitányság az ügy nyomozását a napokban befejezte, s az iratokat vádemelési javaslattal adta át az illetékes járási ügyészségnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.