Közbeszerzés

Kiírta a BKV az M3-as metróvonal felújításának tervezési tenderét

A kiírás szerint a feladat a 17,3 kilométer hosszúságú vonal teljes felújításának a tervezése, amelyből 15,5 kilométer alagútban fut

2016.02.22 20:00MTI

A Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a budapesti M3-as metróvonal rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervek elkészítésére - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A kiírás szerint a feladat a 17,3 kilométer hosszúságú vonal teljes felújításának a tervezése, amelyből 15,5 kilométer alagútban fut.

Ezen belül az ajánlatnak tartalmaznia kell a Deák téri - M2-es és M3-as vonal - összekötő vágány alagútjának részleges felújítását, a 19 metróállomás teljeskörű felújítását, az Újpest Városközponttól a Határ útig. A Kőbánya-Kispest felszíni állomást csak részlegesen kell felújítani, viszont része a munkának a Kőér utcai járműtelep részleges felújítása és fejlesztése, továbbá a Szabó Ervin téri diszpécserház részleges átalakítása is.

Az ajánlatkérés nem tartalmazza a vasúti pálya, továbbá a mozgólépcsők és liftek felújításának a tervezését, viszont az állomásokon meg kell tervezni a belső beépítést, a burkolatokat, a világítást és a bútorzatot is. Része a munkának a kijárati épületek felújításának tervezése, továbbá az érintett felszíni területek áttervezése.

Az ajánlattételi határidő március 21.

A kiíró megjegyzése szerint a BKV a 2014-2020 közötti uniós finanszírozási időszak Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programja (IKOP) keretében támogatási igényt kíván benyújtani a tervezési szerződés finanszírozására.

Tarlós István főpolgármester február elején jelentette be, hogy elkészült a 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30.

Az elkészült ütemterv szerint a felszíni pótlások kiépítése már 2016 első félévében megkezdődne, és a metrófelújítás első ütemének is 2016. november-decemberben meg kell kezdődnie - mondta Tarlós István.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.