Egészség, ügy

Nem az számít, hatásos-e, csak az: van-e engedélye

Érelmeszesedéses embereket kezeltek engedély nélkül - Az elsőrendű vádlott vallomásában elmondta, hogy szándékosan nem engedélyeztette az általa előállított szert, mert attól félt, hogy az engedélyezési eljárás során ellopják a tudását.

2016.02.08 17:26MTI

Érelmeszesedéses embereket kezelt engedély nélkül, engedélyezetlen szerrel egy négytagú - egy biológusból, két orvosból és egy ápolóból álló - csoport Miskolcon és Budapesten. A vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte pénteken a Fővárosi Törvényszék.

A törvényszék hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a vádirat szerint a biológus végzettségű elsőrendű vádlott kikísérletezett egy "antigént" és egy immunizáló kezelést, amelyeknek alkalmazásával meggyőződése szerint megelőzhető, illetve gyógyítható az érelmeszesedés. A betegek, miután a médiából vagy ismerőseiktől tudomást szereztek a kezelésről, az elsőrendű vagy a harmadrendű vádlottnál jelentkeztek. Az utóbbi egy fővárosi, VIII. kerületi orvosi rendelőben, valamint a negyedrendű vádlott miskolci magánrendelőjében dolgozott ápolóként.

A budapesti rendelőben legkevesebb negyvenöt emberen, a miskolci magánrendelőben szintén hosszabb ideig, több betegen végeztek immunizáló kezelést. Az ügyészség szerint a vádlottaknak nem volt engedélyük ehhez a tevékenységhez.

A Fővárosi Főügyészség 2014. július 25-én emelt vádat H. István és három társa ellen az emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése miatt.

A bíróság megállapította, hogy az "antigén" ismeretlen hatású szer, amely kimeríti a gyógyszer fogalmát, amelynek előállítása és a forgalomba hozatala engedélyköteles. Az elsőrendű vádlottnak azonban nem volt erre vonatkozó hatósági engedélye. A szer emberi szervezetbe juttatása szintén hatósági engedélyhez kötött, de ezzel sem rendelkeztek a vádlottak.

Az pedig, hogy a vádlottak a jelentkezőktől vért vettek, azt feldolgozták, a vérkomponenst lefagyasztva tárolták, majd visszajuttatták a páciens szervezetébe, autológ véradásnak minősül. Erre a tevékenységre sem volt engedélyük, és nem tartották be a rendelet minőségbiztosításra vonatkozó szabályait sem a törvényszék szerint.

A bíróság nem vizsgálta, hogy a szérumban milyen hatóanyagok voltak, és ezek az emberi szervezetre káros vagy gyógyító hatást gyakoroltak - olvasható a közleményben. Hozzátették: a törvényszéknek kizárólag azt kellett vizsgálnia, hogy a tevékenység engedélyköteles volt-e és a vádlottak rendelkeztek-e a szükséges hatósági engedélyekkel.

Az elsőrendű vádlott, H. István vallomásában elmondta, hogy szándékosan nem engedélyeztette az általa előállított szert, mert attól félt, hogy az engedélyezési eljárás során ellopják a tudását.

A törvényszék H. Istvánt mint társtettest bűnösnek mondta ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettében, ezért egy év, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és mintegy hatmillió forintos vagyonelkobzást is elrendelt. T-né J. Ilona másodrendű, M. Györgyné harmadrendű és C. Lívia negyedrendű vádlottat szintén bűnösnek mondták ki emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettében, és őket is (tíz hónap, illetve egy-egy év) felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Az elsőrendű vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.