BKK

Szombattól változik az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán a forgalmi rend

Az új, várhatóan 6 hétig érvényben lévő forgalmi rendet szombaton napközben alakítják ki, ebben az időszakban egy-egy sávot lezárnak.

2016.01.29 12:44MTI

Szombattól változik az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán a centrum irányú forgalmi rend - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

Közleményük szerint várhatóan szombat este 8 órától a Sasadi út és a Rahó utca között a városba vezető irányban új munkaterületen kezdődik meg a Budaörsi úti új közúti csomópont építése, ezért ezen a szakaszon egy sáv az új munkaterület bal oldalán halad, míg a jobb oldalán két sáv vezet a centrum felé. Ugyanezen útszakasz kifelé haladó oldalán szintén három sávon lehet majd haladni, ebből egy sáv továbbra is a Budaörsi út felé vezet, míg kettő az autópálya felé. Az új, várhatóan 6 hétig érvényben lévő forgalmi rendet szombaton napközben alakítják ki, ebben az időszakban egy-egy sávot lezárnak.

A Balatoni úton közlekedők számára változást jelent, hogy a Boldizsár utca környékén ideiglenes útpályán haladhatnak majd, a Budaörsi út főpályájára tartva azonban továbbra is érvényben marad az elsőbbségadási kötelezettségük a felhajtás előtt - jegyezték meg.

Az új forgalmi rendben a kifelé haladó oldalon a Rahó utca után megszűnik az autóbuszsáv. Az arra közlekedő járatok - az 53-as, a 139-es, a 140-es, a 140A, a 142-es, a 150-es, a 239-es, a 240-es, a 252-es, a 253-as, a 908-as, a 940-es, a 941-es, a 972-es és a 972B autóbusz - Sasadi út megállóját körülbelül 60 méterrel előrébb, a Sasadi úti kereszteződés elé helyezik át - fejtette ki közleményében a BKK.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.