Szabadalom

Lezárulhat a magyar feltaláló pere az adidas ellen

2012-ben az ítélőtábla kimondta a szabadalom érvényességét, majd 2014-ben megállapította a szabadalombitorlás megtörténtét is, a kártérítésről azonban még csak ezután születhet döntés.

2016.01.13 19:18Havariapress
You Tube screenshot

Holnap lezárulhat Oroszi László magyar feltaláló azon persorozata, amit az adidas sportszergyártó cég ellen indított, az irányítósávos sportcipó szabadalmának elbitorlása miatt. A 2002 óta tartó pereskedésben már két eljárás zárult le jogerősen: 2012-ben az ítélőtábla kimondta a szabadalom érvényességét, majd 2014-ben megállapította a szabadalombitorlás megtörténtét is, a kártérítésről azonban még csak ezután születhet döntés.

Oroszi László feltaláló még 2002-ben indított pert az Adidas Budapest Kft. ellen, mert szerinte a sportszergyártó cég elbitorolta a szabadalmi jogait. A hatvanas évei elején járó gépész nevéhez számos találmány fűződik, de igazán az az 1996-ban bemutatott irányítósávos futballcipő tette ismertté, amely a mostani per tárgya is.

Újításának annyi a lényege, hogy a cipő orránál keménygumiból készített bordázatot képezett ki, ami javítja a lövések találati pontosságát. 2002-ben a feltaláló azért perelte be az adidast, mivel állítása szerint a cég az ő engedélye nélkül használta ezt a megoldást két, a piacon nagy sikert aratott cipőtípusának gyártásánál.

A persorozat két perében már jogerős ítélet született, így a táblabíróság kimondta azt is, hogy a cég részéről szabadalombitorlás történt, ez nyitotta meg az utat a kártérítési igény érvényesítése előtt is. A feltaláló korábban peren kívüli egyezségre is kísérletet tett, de nem járt sikerrel, ezért a kártérítés miatt is pert indított.

Hírügynökségi értesülései szerint e per következő tárgyalási napja esedékes a holnapi napon, ahol a feltaláló reményei szerint akár már ítélet is születhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.