Szerencsétlenség

Katasztrófavédelem: heten sérültek meg a gyáli lakástűzben

Három felnőtt és három gyerek könnyebb füstmérgezést szenvedett, míg a hetedik sérültet súlyos füstmérgezéssel, illetve égési sérülésekkel vitték kórházba a mentők.

2016.01.09 15:23MTI
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Hét ember, köztük három gyerek szenvedett füstmérgezést, illetve égési sérülést abban a gyáli családi házban, amelynek szombat délelőtt gyulladt ki a tetőszerkezete - közölte a korábbi információkat kiegészítve a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Csámpai Attila elmondta, a két házrészből álló ingatlan egyik lakrészéből a tűzoltók kiérkezése előtt biztonságos helyre vittek a szomszédok egy sérült felnőttet. Utóbb kiderült, hogy összesen kilencen tartózkodtak a házban.

Három felnőtt és három gyerek könnyebb füstmérgezést szenvedett, míg a hetedik sérültet súlyos füstmérgezéssel, illetve égési sérülésekkel vitték kórházba a mentők.

A Wesselényi utcai, 100 négyzetméteres házban keletkezett tüzet helyi önkéntesek és fővárosi tűzoltók oltották el, az utómunkálatok folynak.

Mivel a tetőszerkezet 50 százaléka leégett, lakosságvédelmi intézkedésre lesz szükség - közölte a szóvivő.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.