Gyermekpornográfia

9 éves volt a legfiatalabb kislány - másodszor emeltek vádat a zalai férfi ellen

A 35 éves férfinak személyiségzavara van, de ez a belátási képességét - hogy felismerje a cselekménye súlyát és következményeit - nem zárta ki és nem korlátozta.

2015.10.13 09:19MTI

Korábban már felfüggesztett börtönbüntetést kapott gyermekpornográfia miatt egy zalaegerszegi férfi, aki ellen ugyanilyen cselekmények miatt most újra vádat emeltek - közölte a Zala Megyei Főügyészség kedden.

A vádirat szerint a most 35 éves férfi 2008-ban az interneten keresztül került kapcsolatba kiskorú lányokkal, akiket rávett arra, hogy ruha nélkül pózoljanak előtte, és mindezt webkamerán rögzítette. Tettéért 2010-ben tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt egyéves, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A zalaegerszegi férfi a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt 2012-ben és 2013-ban "Evykeee" néven ismét kapcsolatba lépett kislányokkal, akik közül a legfiatalabb 9 éves volt. Arra kérte őket, hogy különböző pózokban meztelenül mutogassák magukat, és ezt webkamerán keresztül ismét rögzítette.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye szerint a 35 éves férfinak személyiségzavara van, de ez a belátási képességét - hogy felismerje a cselekménye súlyát és következményeit - nem zárta ki és nem korlátozta.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfi ellen gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, és kezdeményezte, hogy a bíróság rendelje el a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.