Bűncselekmény

Adták-vették, majd az út szélére állították a nőt

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség arra a négy férfira, akik eladtak egymás közt egy nőt, majd Olaszországba szállították prostituáltnak.

2015.04.21 09:23Havariapress

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat négy férfival szemben.

A vádirat szerint a gyanúsítottak közül ketten megállapodtak abban, hogy eladják áldozatukat olyan személyeknek, akik a vásárlást követően a nőt prostituáltként foglalkoztatják, ezért közölték a sértettel, ismernek olyan személyeket, akik elvinnék őt Olaszországba, ahol prostitúciós tevékenységet kellene végeznie, amelyből bevétele származhatna.

A nő ebbe beleegyezett.

Ezt követően a két férfi 20 ezer forintot meghaladó - pontosan meg nem határozható - összegért eladta a sértettet a másik két férfinak. Ők aztán Olaszországba vitték a nőt, ahol prostituáltként dolgozott.

A két elkövető az esti órákban a szálláshelyükről egy út mellé szállították, másnap reggel visszavitték, és naponta, rendszeresen részesedtek a nő bevételéből.

A főügyészség valamennyi elkövetővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.