Örkényi fegyverhasználat

A lelőtt férfi családja szerint nem lehetett önvédelem

Családja szerint valóban baltával a kezében menekült el a rendőrök elől, de futás közben eldobta a szerszámot az a férfi, akit kedd este intézkedés közben lőttek le Örkényben. Szerintük nem lehet önvédelemről beszélni.

2015.03.18 16:17MTI

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról tájékoztatott: Örkény külterületén egy dabasi járőr azután sütötte el fegyverét, hogy az intézkedés alá vont férfi "felfegyverkezve" rátámadt.

A Roma Sajtóközpont egyebek mellett azt írta cikkében: a lelőtt férfi családja szerint hozzátartozójuknak egy korábbi lopási ügy jogerőre emelkedése miatt kellett volna 1 év 3 hónapos börtönbüntetésre bevonulnia, de ezt nem tette meg, ezért körözték. A család azt mondta, hogy a rendőrök - többszöri sikertelen próbálkozás után - kedden késő este hatoltak be a lakásba, és otthon találták a körözött férfit, aki ekkor hirtelen felkapott egy baltát és kimenekült. A rendőrök üldözni kezdték, majd néhány száz méterrel távolabb utolérték és egy lövéssel lelőtték, de a balta akkor már nem volt a kezében, mert futás közben eldobta - idézte a hozzátartozókat a Roma Sajtóközpont.

Nagy Andrea, az esetet vizsgáló Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerda délelőtt az MTI-nek elmondta, hogy az eddigi adatok szerint amikor a négy dabasi rendőr intézkedni akart, a körözött férfi fejszével támadt egyikükre.

A járőr a támadás elhárítása érdekében szolgálati fegyverével önvédelemből, jogszerűen lőtt, kézre célzott, de a lövés a férfit a mellkasán találta el, és már nem tudták megmenteni az életét - közölte.

Az ügy kivizsgálására a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomozást rendelt el - ismertette. A nyomozást annak ellenére lefolytatják, hogy a gyanúsított meghalt. Ha kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy bűncselekmény történt és azt az elhunyt követte el, a haláleset miatt lezárják az eljárást - tette hozzá a szóvivő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.