Mentő-sztori

Kisfia óvodástársának testvérét segítette világra

Pár perc alatt vezette le a szülést a mentőápoló - ráadásul életében először került ilyen helyzetbe.

2015.03.06 18:16ma.hu

Szilágyi Csaba bajtársukat a hajdúszoboszlói mentőgépkocsi ápolójaként egy terhességének 34. hetében járó kismamához riasztották tegnap este - írja az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.

Csabát a helyszínre érkezve két meglepetés is érte, egyrészt felismerte a kismamában gyermeke ovistársának anyukáját, másrészt megállapította, hogy a szülés már annyira előrehaladott, hogy nem lesz idő a kórházba szállításra, ezért a lakásban kell világra segíteniük a kisbabát.

A döntés helyes volt, hiszen a 2500 grammos Zsombor pár perc leforgása alatt megszületett, így a rövidesen megérkező esetkocsi az újszülöttet, a mentőgépkocsi pedig az édesanyát szállíthatta kórházba.

Információik szerint a gyermek és édesanyja is jól vannak.

A Mentőszolgálat elismerését fejezte ki Szilágyi Csabának, (aki először vezetett le szülést), Fodor Csabának, a mentőgépkocsi vezetőjének, valamint az esetkocsi személyzetének, a babának pedig boldog életet kívánnak - olvasható a posztban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.