Házkutatás Balatonszárszón

Értékes őskori és középkori leletekre bukkantak a rendőrök

Értékes őskori, római kori és középkori leleteket, valamint fegyvereket, lőszereket és robbanóanyagot találtak egy balatonszárszói lakásban a rendőrök, amikor egy 24 éves siófoki fiatalember gyűjteményét lefoglalták.

2015.03.05 16:58MTI
Fotó: police.hu

A bűncselekményről Király Richárd, a siófoki rendőrkapitányság vezetője és Rákhely Zsolt, a kapitányság vizsgálati osztályának vezetője tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Siófokon. Az újságíróknak bemutatták a lefoglalt muzeális értékeket, ékszereket, egyéb tárgyakat, valamint az azok felkutatására használt két fémdetektort és földradart is.

A fegyver- és muzeológus szakértőkkel, valamint tűzszerésszel csaknem tíz órán át tartó februári házkutatás során hat éles robbanóanyagot, illetve robbanószerkezetet, több mint száz lőszert, két ritkaságnak számító lőfegyvert és mintegy 1200 darab, az 1700-as éveknél korábbi időkből származó, földben talált műtárgyat, műkincset, továbbá 390 arany- és ezüsttárgyat találtak.

A lefoglalt tárgyak között őskori kőbaltafej, kelta, római, népvándorlás és honfoglalás kori szerszámok, eszközök, ruhadíszek is vannak, azok értékét először a kaposvári múzeum, majd a Magyar Nemzeti Múzeum fogja felbecsülni. Az elsődleges becslések szerint a leletanyag használati értéke több százezer, eszmei értéke több millió forint.

A nyomozás elindítására egy internetes árusítófelület adott okot. A kereskedelmi végzettségű siófoki fiatalemberről, B. Bencéről annyi tudható, hogy 13 éves korában kapott egy fémkereső készüléket a nagyszüleitől, attól kezdve kutatta a Balaton szabadstrandjait, és nagy mennyiségű ékszert, fémtárgyat talált. Az évek során egyre inkább érdeklődött a történelem iránt, szakkönyvek sorát szerezte be. Egyre jobb műszereket vásárolt, és egy idő után a régészeti és háborús leletanyagokban gazdagnak számító dél-balatoni területek kutatásával töltötte a hétvégéit.

Fotó: police.hu

A rendőrség feltételezései szerint gyűjtőszenvedélyének köszönhetően a talált tárgyak zömét megtartotta, néhány hadászati eszközt kezdett el árusítani a családtagjaival házilag hatástalanított formában, restaurálva. A fiatalember a nyomozás során együttműködőnek bizonyult, és kész a muzeológusokkal is együttműködni a leletanyagok fellelési helyének megmutatásában.

Az ügyben a siófoki rendőrkapitányság lopás bűntett, jogtalan elsajátítás vétség, robbanószerrel és robbanóanyaggal való visszaélés bűntett, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A büntetési tételek kiszabásakor több esetben az elévülést is figyelembe kell majd venni.

B. Bencét kihallgatása után őrizetbe vették, de ezt az intézkedést a Siófoki Járásbíróság azóta lakhelyelhagyási tilalomra módosított.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy a keresőeszközök birtoklása és használata engedélyhez kötött, a talált tárgyakkal kapcsolatban pedig bejelentési és leadási kötelezettség terheli a megtalálót. A most lefoglalt tárgyak között például vannak világháborús magyar dögcédulák is, amelyeket jelenteni kell a honvédelmi tárcának, egyebek közt kegyeleti okokból.

Ilyen esetekben ugyanis illik a lelőhelyet feltárni, a hozzátartozókat megkeresni, esetenként pedig az újratemetésről gondoskodni - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.