Nyílt-zárt

Szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás - Kedden várható ítélet a szülők elleni perben

Kedden születhet ítélet a gyermekeik bántalmazásával és szexuális zaklatásával vádolt szigetszentmiklósi házaspár büntetőperében.

2015.02.19 16:48MTI

Koszta János közölte: a tavaly januárban kezdődött, mindvégig zárt tárgyaláson ezen a héten, kedden és csütörtökön elhangzottak a perbeszédek, és Szegedi Gyöngyvér bíró a tervek szerint február 24-én hirdet ítéletet. Az ítélet rendelkező része nyilvános lesz, de az indoklás egy része nem – mondta a szóvivő.

A Pest Megyei Főügyészség K. Rudolf és felesége ellen "nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény" miatt emelt vádat.

A vádirat kivonata szerint a házastársak Szigetszentmiklóson nevelték kiskorú gyermekeiket, de a megfelelő élelmezésükről, ruházkodásukról nem gondoskodtak, óvodába egyáltalán nem, iskolába pedig rendszertelenül járatták őket. A gyerekeket kicsi koruktól - a sértettek első emlékeitől kezdve - 2012. január 23-áig tettlegesen és szexuálisan napi rendszerességgel bántalmazták.

A Blikk 2013 novemberében számolt be arról, hogy a házaspár hosszú évekig "emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal". Hogy mi mindent, arról a vádirat megszületését követően a megyei főügyészség szóvivője sem árult el az MTI-nek részleteket a tartalmuk és a kiskorúak védelme miatt. Hasonló okokból nyilvánította a bíró a pert zárttá.

A gyermekbántalmazás ügyében a Pest Megyei Kormányhivatal, Szigetszentmiklós önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), valamint az alapvető jogok biztosa is vizsgálatot rendelt el, és több szabálytalanságot tárt fel. A Szigetszentmiklós-Tököl Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetőjével szemben fegyelmi eljárás indult, egy családgondozót pedig azonnali hatállyal felmentettek munkaköréből.

A büntetőper előzményeihez tartozik az is, hogy - mint arról a megyei kormányhivatal tájékoztatott - a gyermekek már több mint fél éve nevelőszülőknél éltek, amikor egy újabb pszichológiai vizsgálat során a szexuális bántalmazás gyanúja felmerült. Ekkor a városi gyámhivatal haladéktalanul büntetőfeljelentést tett, és megszüntette a szülők kapcsolattartási jogát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.