Nyolc embert gyanúsított meg a rendőrség

Egész fasort irtottak ki - vadászok buktatták le az elkövetőket

Vadászok érték tetten azokat a favágókat, akik egy komplett fasort vágtak ki az elmúlt napokban Nagybánhegyes határában. Az ügyben eddig nyolc embert gyanúsított meg a rendőrség, közülük négyet őrizetbe is vettek.

2015.02.19 09:06Havariapress

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra e hét elején tett bejelentést a Békés megyei Nagybánhegyes polgármestere arról, hogy a falu határában, az egyik út mentén lévő önkormányzati területről lopják a fát.

A polgármestert a helyi vadásztársaság egyik vadásza értesítette, aki fel is tartóztatta azokat a férfiakat, akik az utat kísérő idős, néhol fél méteres törzsátmérőjű fákat vágták, mintegy egy kilométeres szakaszon kiirtva a teljes fasort.

A rendőrök még aznap őrizetbe vettek egy férfit, aki a nyomozás eddigi adatai szerint alaposan gyanúsítható a fakivágás megrendelésével, illetve az s célra felbérelt alkalmi munkásokat is kiszállította a területre.

Másnap további három környékbeli lakost is őrizetbe vettek, akik a gyanú szerint közreműködtek a fák kivágásában és elszállításában, illetve veréssel fenyegették meg azokat a munkásokat, akik észrevételezni próbálták, hogy a fakivágásra hivatalosan nem kaptak engedélyt.

Az őrizetbe vett négy férfi ellen lopás és személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárás, négy másik férfit, akik a fák kivágását végezték, lopással gyanúsítja a rendőrség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.