Keresi a rendőrség

Gyermekkorúak sérelmére követett el szexuális erőszakot

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint újabb gyermek ellen követett el szexuális erőszakot az a 20-25 év körüli fiatalember a főváros XIII. kerületében, akit december óta keresnek egy 10 éves gyerek molesztálása miatt.

2015.01.15 07:10MTI

A gyanúsítottról fotót és egy térfigyelő kamera videófelvételét is nyilvánosságra hoztak a rendőrség honlapján a már korábban közzétett grafika mellett.

Az ismeretlen férfi még december 19-én egy Frangepán utcai társasházban a liftnél megfenyegetett, majd molesztált egy 10 éves gyereket. Az elkövetőt azonban megzavarták, ezért akkor elmenekült a helyszínről.

A rendőrség szerint feltehetően ugyanez a férfi fajtalankodott hétfőn kora délután a Petneházy utca egyik társasházában is. A házba lépve az általa követett gyermekkorú lány száját befogta, megfenyegette, fajtalankodott vele, majd távozott.

A 20-25 év körüli férfi 165-170 centiméter magas, átlagos testalkatú. Szeme barna, rövid haja barna színű.

A férfi a legutóbb ismerté vált bűncselekmény elkövetésekor szürke-fekete színű, csíkos kapucnis felsőruházatot, kék színű, bő szabású nadrágot és sötét árnyalatú cipőt viselt - közölte a rendőrség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.