Bokorba vonszolta áldozatát

Miskolci erőszaktevő - egymillió a nyomravezetőnek

A támadó lefogta, s magával vonszolta áldozatát egy bokorba, ahol megerőszakolta.

2014.11.28 11:33Havariapress

Egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a Miskolcon, két hete elkövetett nemi erőszak ügyében.

November 15-én kora este, 6 óra és fél 7 közötti időben támadott meg egy egyelőre ismeretlen férfi egy fiatal nőt a borsodi megyeszékhely Bársony János utcájában. A támadó lefogta, s magával vonszolta áldozatát egy bokorba, ahol megerőszakolta.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya nettó 1 millióforint nyomravezetői díjat tűzött ki, hogy segítse a nyomozást, a tettes elfogását. A díjat annak fizetik ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövető személyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában, a nap 24 órájában közvetlenül hívható 06-46/514-506-os telefonszámon. Bejelentéseiket megtehetik továbbá a 107 vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén, illetve bármelyik rendőri szervnél vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ,,Telefontanú" zöld számán is (h-cs: 8-16, p: 8-13).

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.