Figyelmeztet a rendőrség

Vigyázat, jönnek a tolvajok az év végi ünnepek közeledtével!

Az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre, elsősorban a zsebtolvajokra valamint a biztonságos közlekedésre figyelmeztet a rendőrség; januárig kiemelt figyelmet fordítanak az üzletközpontok, kirakodóvásárok, piacok, benzinkutak, pályaudvarok és a pénzintézetek környékére.

2014.11.26 02:30MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), valamint az Országos Polgárőr Szövetség munkatársai kedden egy budapesti bevásárlóközpont előtt hívták fel a figyelmet a karácsonyi időszakban jellemző bűncselekményekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta: még a sajtótájékoztatóra sem vitt magával táskát és azt ajánlja, hogy lehetőleg olyan ruhában menjenek vásárolni az emberek, amiben biztonságosan el tudják helyezni - lehetőleg egy belső zsebben - a bankkártyájukat, készpénzüket, irataikat. Az autóval közlekedők figyelmét pedig arra hívta fel, hogy semmit ne hagyjanak a kocsi utasterében, ha parkolnak, mert még egy kabátért is feltörhetik az autójukat. Szintén hangsúlyozta, hogy ha interneten vásárolnak az emberek, akkor csak olyan weboldalról tegyék ezt, amelyet már ismernek, illetve olyan webáruházakban vásároljanak, amelyeknél a bankkártyás fizetés valamely banki oldalon keresztül történik.

Kiss Csaba, az ORFK balesetmegelőzési osztályának vezetője türelemre intette a közlekedőket. Mint mondta, a bevásárlóközpontok környékén, illetve az ország főútjain is növekszik ilyenkor a forgalom, zsúfoltabbak az utak, és lelassul a közlekedés.

Zámbó Péter, az Országos Polgárőr Szövetség szakmai alelnöke az egymásra való odafigyelés fontosságát hangsúlyozta és úgy fogalmazott: a legjobb kamera az emberek szeme. Hozzátette: külön figyelmet fordítanak a kisebb településekre, ahol rendszerint megjelennek az utazó bűnözők, a trükkös tolvajok, és nő az átmenő forgalom.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.