Élelmiszerboltban is "járt"

Másik rablást is beismert a szegedi trafikrabló

Egy élelmiszerbolt ellen elkövetett rablótámadást is beismert a szerdán, Dörgicsén elfogott fiatalember, akit egy júliusi trafikrablás miatt hallgattak ki a szegedi nyomozók.

2014.10.09 10:51Havariapress
Fotó: police.hu

A szegedi nyomozók az országos elfogatóparancs kiadása után jutottak hozzá az információhoz, miszerint a szegedi Rókus körúti trafik ellen július 15-ére virradó éjjel elkövetett rablótámadás gyanúsítottja a Veszprém megyei Dörgicsén, egy építkezésen vállalt segédmunkát.

A 21 éves férfit a helyi körzeti megbízottak fogták el, miután a gyanúsított saját nevén mutatkozott be a civil ruhás rendőröknek. A férfit még az esti órákban Szegeden gyanúsítottként hallgatták ki.

A dohánybolti rablás mellett elismerte, hogy július 23-án 21 óra 15 perckor, zárás után ő ment be a szegedi Csongrádi sugárúton lévő élelmiszerboltba, ahol egy késsel fenyegette meg az eladót és pénzt követelt. Az alkalmazott ellenállt, ezért csak dulakodás után tudott pénzhez jutni.

Beismerő vallomást tett a július 15-ei rablással kapcsolatban is. Elmondta, hogy 0 óra 31 perckor, arcát egy maszkkal eltakarva bement a Rókusi körúti dohányboltba, ahol egy biciklikormány csövével megfenyegette az eladót, majd cigarettát és készpénzt követelt.

A zsákmányt egy táskába pakoltatta, amit a házkutatáson a rendőrök lefoglaltak. A fiatalember vallomása szerint élelmiszerre és bulira költötte a rablásokból származó összeget.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.