Nem sérült meg

Asztalon volt a hígító, beleivott a fiúcska

Egy Letenyén élő szerb házaspár hétfőn ablakokat festett lakásukban, miközben a hígítót tartalmazó flakont egy asztalra tették. Kisgyerekük pedig meghúzta...

2014.08.27 17:43MTI

Eljárás indult ismeretlen tettes ellen, miután Letenyén, lakásfelújítás közben az asztalon felejtett hígítószeres flakonból ivott egy kétéves kisfiú, de nem sérült meg - közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy Letenyén élő szerb házaspár hétfőn ablakokat festett lakásukban, miközben a hígítót tartalmazó flakont egy asztalra tették. A munkálatok végeztével, 20 óra körül azt vették észre, hogy kisgyermekük beleiszik a maró folyadékba.

A kétéves fiút a szülők először az orvosi ügyeletre, majd kórházba vitték, ott megállapították, hogy a gyermek nem szenvedett sérülést, mert kiköpte a szert.

A szülőket, illetve a nagyszülőt tanúként hallgatták ki. A rendőröknek mindannyian azt mondták, hogy olyan helyre tették a hígítót, ahol szerintük a gyermek nem érheti el.

A nagykanizsai rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének elkövetése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.