60-70 millió forint az okozott kár

Betörtek a budapesti Polgár Galériába

Betörtek a budapesti, Petőfi Sándor utcai Polgár Galériába, ahonnan értékes ékszereket és karórákat vittek el.

2014.07.29 18:15MTI

"Könnyen és gyorsan mozdítható értékeket vittek el az ismeretlen tettesek, mire a riasztó megszólalt, elmenekültek" - fogalmazott a galériatulajdonos Polgár Árpád.

Polgár Árpád elmondása szerint a tettesek a szomszéd házon keresztül, a fal bontásával jutottak be a helyiségbe. A lyukat egy festmény takarta el.

Az, hogy pontosan milyen értekben vittek el ékszereket és órákat, a helyszíni rendőrségi vizsgálatot követően, a leltár után derül ki, de Polgár Árpád becslése szerint 60 és 70 millió forint körül lehet az okozott kár értéke.

Az eltulajdonított értékek között vannak olyan karórák, amelyek ára 500 ezer forinttól 8 millió forintig terjed - mondott példát a galéria tulajdonosa.

Polgár Árpád közölte, hogy a betörést ő fedezte fel. Az, hogy az ékszereken kívül mást is elloptak-e a galériából, szintén a pontos leltár után derül ki.

"Szemre nem hiányzik a galériából és a raktárból egyetlen festmény sem, csak az ékszerek és a karórák, amelyeket láthatóan lesöpörtek a pultról" - tette hozzá.

Az MTI az ügyben kereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahonnan egyelőre nem kapott tájékoztatást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.