Életveszélyesen megsérült

Egyetlen ütés a parkolóban - kis híján belehalt a "vitapartner"

Előzetes szóváltást követően megütötte a 26 éves sértettet, aki ennek következtében elesett és beütötte a fejét.

2014.07.28 09:26ma.hu

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást indított életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Tivadar 20 éves kunfehértói lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. július 27-én 5 óra 15 perckor egy kunfehértói szórakozóhely betonozott parkolójában előzetes szóváltást követően megütötte a 26 éves sértettet, aki ennek következtében elesett és beütötte a fejét. A fiatalember az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

A rendőrök az adatgyűjtés során beazonosították, majd otthonában elfogták a 20 éves férfit, akit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vettek a nyomozók, és kezdeményezik előzetes letartóztatásának elrendelését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.