A búzatáblában landolt

Súlyos baleset a vitorlázórepülő-bajnokságon: mentőhelikopter vitt el egy pilótát

Kényszerleszállás közben súlyosan megsérült egy pilóta vasárnap délután a Tolna megyei Őcsény közelében, a magyar vitorlázórepülő nemzeti bajnokságon.

2014.07.13 15:33MTI
freedigitalphotos.net/num_skyman

Boros Brigitta Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a férfi Cessna típusú motoros repülőgéppel műszaki probléma miatt hajtott végre kényszerleszállást a település határában, egy búzatáblában.

A pilóta a földet érés közben sérült meg, a repülőgépből a tűzoltók szabadították ki – tette hozzá. A férfit mentőhelikopter szállította a pécsi kórházba.

Kovács Mihály, a bajnokságot rendező Őcsényi Repülőklub SE elnöke az MTI-nek elmondta: a pilóta a vitorlázó repülőket vontató egyik motoros gépet vezette. Mint mondta, a baleset körülményeit a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja majd.

Őcsényben szombattól tíz napon át rendezik meg az 59. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokságot, amelyen nyolc ország több mint hetven versenyzője áll rajthoz. 2015-ben a Tolna megyei település lesz a következő vitorlázórepülő Európa-bajnokság helyszíne.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.