Hat gyanúsítottat fogtak el

"Mellékállásban" pénzt is hamisítottak a narkónepperek

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. május 27-én bejelentés érkezett: az egyik hajdúnánási családi házban tartózkodik egy férfi, aki feltehetőleg kábítószert tart magánál.

2014.05.30 08:51ma.hu
Forrás: police.hu

A tudomásukra jutott információ leellenőrzése érdekében, a nyomozók a helyszínre mentek, ahol a 31 éves helyi férfi lakásán házkutatást tartottak, mely során a fürdőszobában, a garázsban, a számítógépházban, a hifi berendezésben és még a szőnyeg alatt is kábítószergyanús növényi származékot, tablettákat és más anyagokat, valamint a kristály fantázianéven ismert, új pszichoaktív anyagnak minősülő szert találtak. Az egyik szobából a nyomozók a kiadagoláshoz szükséges eszközöket, digitális mérleget, méretre vágott alufóliát is lefoglaltak. A rendőrök észrevették, hogy a nyomtatóban és a matrac alatt több darab hamis 500 forintos bankjegy van, valamint találtak a hamisításhoz szükséges eszközöket is. A bűnügyi osztály munkatársai elfogták és a rendőrkapitányságra előállították S. Gábort, akit kábítószer-kereskedelem bűntett, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak.

Ezt követően a városban további adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a Hajdúnánási Rendőrkapitányság munkatársai, melynek eredményeként a látókörükbe került három helyi lakos, akik S. Gábortól kábítószert vásároltak. A 23 éves férfit, valamint a 15 és 17 éves lányokat az egyenruhások elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a G. Richárddal és a két fiatalkorúval szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a három tettest kihallgatták. Ők az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrök 2014. május 28-án 0 óra körüli időben további házkutatást tartottak Hajdúnánáson V. Krisztán lakásán. A beszerzett adatok szerint a 27 éves férfi több alkalommal vásárolt kábítószert, valamint új pszichoaktív anyagot S. Gábortól, melyet tovább értékesített. A járőrök V. Krisztiánt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol pozitív eredményt jelzett a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt. A nyomozók a férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A rendőrség által megkezdett akció aznap 7 órakor Tiszalökön folytatódott. A nyomozók az otthonában vontak intézkedés alá egy 21 éves férfit, aki a gyanú szerint rendszeresen értékesített kábítószert S. Gábornak. A Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállított B. Tamást a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett S. Gábort, V. Krisztiánt és B. Tamást a Debreceni Járásbíróság 2014. május 29-én előzetes letartóztatásba helyezte.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.