Egy férfi lakásán bukkantak rájuk

Fegyvert és több mint száz lőszert foglaltak le Bátorterenyén

Engedély nélkül tartott lőfegyvert és több mint száz lőszert foglaltak le egy 39 éves férfi lakásán Bátonyterenyén csütörtökön.

2014.04.24 11:09MTI
freedigitalphotos.net/Naypong

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ismertetése szerint a házkutatáson egy légfegyverből átalakított 22-es kaliberű lőfegyvert, több mint száz ehhez használható lőszert, valamint négy darab, vadászpuskához való lőszert találtak és foglaltak le a rendőrök. A férfi a fegyverek és a lőszerek tartásához nem rendelkezett érvényes hatósági engedéllyel - tette hozzá.

A szóvivő elmondta: a bátonyterenyei V. Tamás ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett miatt folytat büntetőeljárást a helyi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya.

Nógrád megyében ez volt az ötödik ilyen bűncselekmény két hónapon belül. Február utolsó napján Balassagyarmat és Őrhalom között egy teherautóban találtak fegyvert és egy doboz lőszert egy szécsényi férfinél. Március végén Salgótarján belvárosában igazoltattak egy 40 éves férfit, akinél egy házilag lőfegyverré átalakított, külföldi gyártmányú légfegyvert találtak lőszerekkel.

Április közepén orvvadászoknál foglaltak le Kazáron egy 22-es kaliberű, házilag készített, hangtompítóval és céltávcsővel felszerelt lőfegyvert, további négy fegyvert, valamint különböző lőszereket, illetve egy szintén hangtompítós és céltávcsöves, házilag készített lőfegyvert, valamint ehhez tartozó lőszereket egy salgótarjáni férfinél.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.