Abony közelében

Személyvonattal ütközött az autó - a sofőr ki tudott ugrani

A vonat maga alá gyűrte az üres személyautót, amelynek áramtalanításáról, illetve a műszaki mentésről a szolnoki és a ceglédi tűzoltók gondoskodnak.

2014.02.17 07:50MTI
Fotó: MTI

Személyvonattal ütközött egy autó Abony és Törtel között egy vasúti átjáróban, a sínekre hajtó jármű sofőrje még időben kiugrott az autóból.

Beluzsárné Belicza Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autó vezetőjét elvitték a mentők, de hogy csupán megfigyelésre, vagy az ugrás során keletkezett esetleges sérülések miatt, azt egyelőre nem tudni.

A baleset ügyében a rendőrség vizsgálatot indított.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy a vonat maga alá gyűrte az üres személyautót, amelynek áramtalanításáról, illetve a műszaki mentésről a szolnoki és a ceglédi tűzoltók gondoskodnak.

A Mávinform tájékoztatása szerint a jármű a Szolnokra tartó személyvonattal ütközött. Az autó a vasúti útátjáróban a fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre. A vonaton nem sérült meg senki.

A helyszínelés alatt a rendőrség rövid időre az érintett szakasz mindkét vágányát lezárta, de már az egyik vágányon megindulhattak a vonatok.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.