Ralibaleset

Szabolcsi autóverseny: műtét közben meghalt az egyik néző

A műtőben meghalt a Nagykállónál történt ralibaleset egyik sérültje, aki nézőként figyelte az autóversenyt.

2013.06.30 19:45MTI
Fotó: MTI

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szóvivője, Vitkai Éva elmondta, hogy a nyíregyházi kórházba összesen nyolc sérültet szállítottak be, később egyiküket a debreceni gyógyintézménybe vitték át. A Nyíregyházán lévő hat sérült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben - tette hozzá a szóvivő.

Három, nyílt töréseket szenvedett sérültet jelenleg is operálnak, hármat várhatóan hétfőn fognak megműteni - közölte Vitkai Éva. A műtőben elhunyt sérültet súlyos koponyatöréssel szállították be a nyíregyházi kórházba.

Vasárnap délután kilencen sérültek meg súlyosan, amikor a nézők közé csapódott az egyik versenyautó. Az MTI úgy tudja, hogy a baleset az I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr versenyen történt.

A két legsúlyosabb sérült a mentők kiérkezésekor eszméletlen állapotban volt; náluk koponya- és gerincsérülés gyanúja merült fel, egyiküket mentőhelikopterrel a debreceni, míg a másikat rohamkocsival a nyíregyházi kórházba szállították. Az utóbbi életét már nem tudták megmenteni az orvosok.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.