Kecskeméti Törvényszéken

Megkezdődött a csecsemőjét brutálisan bántalmazó nő pere

Vádismertetéssel megkezdődött az újszülött gyermekének életveszélyes sérüléseket okozó tiszakécskei nő pere csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken.

2013.05.09 14:19MTI

A vádirat szerint a 33 éves vádlott egyedül nevelte 2012. február 5-én született kisfiát, akivel rokonoknál, ismerősöknél vagy albérletben lakott. Mivel a gyermekét nem látta el kellőképpen, és a védőnők számára elérhetetlen volt, a gyermek nevelőszülőnél való elhelyezéséről döntöttek.
   
A gyámügy intézkedése révén a gyermekorvos kórházba utalta a csecsemőt, s ott a vizsgálaton kiderült, hogy a kisfiú a koponyacsont többszörös törését, agyzúzódást és koponyaűri vérzést, a bordák sorozattörését és tüdősérülést, valamint a jobb oldali combcsont törését szenvedte el. A sérüléseket pontosan meg nem állapítható időpontban okozta a vádlott.
   
A felolvasott vádirat azt is tartalmazta, hogy a vádlott már a 2006 novemberében született kisfiát is rendszeresen bántalmazta 2009 augusztusáig, amikortól az elsőszülött kisfiú a nagyszülőjének gondozásába került.
   
A 2006-ban született gyermek bántalmazásának gyanúja miatt már folyt eljárás a nő ellen. A vádlott akkor még korábbi élettársával Bugacpusztaházán élt. A 2006-ban életveszélyes állapotba került gyereket az Amerikai úti idegsebészeten elvégzett műtéttel sikerült megmenteni. A rendőrség akkor ismeretlen elkövető ellen indított eljárást, de végül az nem hozott eredményt, a szülők tagadták, hogy bántották volna gyermeküket.
   
A csütörtöki tárgyalási napon a vádlott megtagadta a vallomástételt, ezért nyomozati vallomását olvasta fel Surányiné Pólik Edina tanácsvezető bíró.
   
A nő nyomozati vallomásában felelőtlennek ítélte magát, de a bűncselekmény elkövetését tagadta.
   
Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az ügyészség, ezért fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.