Tragédia Kazincbarcikán

Először ismerősét lőtte agyon, aztán magával végzett

Lelőtt egy férfi egy másik férfit Kazincbarcikán vasárnap, majd öngyilkos lett - erősítette meg a rendőrség.

2011.11.27 23:05MTI

Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

A szóvivő korábban elmondta, hogy a kazincbarcikai férfi az elsődleges adatok szerint "vélhetően egy korábbi konfliktusuk miatt" - végzett egy másik férfival, majd öngyilkosságot követett el.

A Vadvirág utcában, ahol a kettős tragédia történt, egy neve elhallgatását kérő nő azt mondta, mindkét férfi jó anyagi körülmények között élt, vállalkozók voltak. Feltehetően szerelemféltés lehetett a háttérben.

Korábbi értesülések szerint vadásztársát lőtte le a férfi, majd magával is így végzett.

Gaskó Bertalan azt mondta: ha az elkövető öngyilkos lesz, akkor is teljes alapossággal kiderítik az ügy körülményeit, és ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy az illető volt a tettes, csak akkor szüntetik meg az eljárást.

Rendőrök dolgoznak Kazincbarcikán, a Vadvirág utcában, ahol korábban egy férfi lelőtte vadásztársát, majd magával is végzett. MTI


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.