Mindenki iPadet csinál

Az Apple fejlesztései motiválják a kínai hamisítványokat

Az Apple fejlesztései motiválják a kínai hamisítványokat - legalábbis ezt sugallják azok a távol-keleti gyártók, amelyek számos iPadre hasonlító táblagéppel rukkoltak elő a hannoveri számítástechnikai és informatikai szakkiállításon.

2011.03.03 20:22MTI

Az érintőképernyők és az Apple-nél megszokott alumíniumburkolatok mellett a kiegészítők - például a billentyűzetek és az USB-kábelek - között is megjelentek azok az utánzatok, amelyek nevükben, illetve kialakításukban Apple-termékre hasonlítanak, azonban mégsem egyértelmű, hogy hamisítványokról lenne-e szó.

Ilyen kétes termékeket a CeBIT-re egyébként sem engednének, azonban a délnyugat-kínai cégek pult alól kínált katalógusaiban láthatók az eredetihez jobban hasonlító másolatok is.

Ezeknek az iPad-klónoknak mentségére legyen szólva, hogy az Apple csupán szerdán jelentette be a kamerával szerelt új táblagépének piacra dobását, Kínában viszont már hónapok óta létezik kamerás, illetve két SIM-kártya fogadására alkalmas változat.

Hamis alma.


A táblagépek piaci növekedését mutatja, hogy több tucatnyi beszállító árulja az Apple kütyüihez méretezett kiegészítőket. Éppen ezért az iPad 2 bejelentését az újságíróknál is jobban azok a gyártók várták, amelyek standjaikon már a kamerás változathoz való védőtokokat kínálják.

Jóllehet az amerikai informatikai vállalat Hannoverben nem képviselteti magát, a szoftvercégek standjainál mégis Apple-gépeken demonstrálják az újdonságokat.

A vevők igényeihez igazodva, illetve az iPad sikerén felbuzdulva a neves cégek is az érintőképernyővel rendelkező eszközökben látják a jövőt. A Circle Twele Inc. például a speciális asztalra vetített, érintéssel manipulálható felületben bízik.

A projektorral megjelenített "törhetetlen" felületet azok vezérelhetik, akik az asztalhoz csatlakoztatott székeken ülnek. Ezzel a módszerrel például csapatmunkát igénylő feladatokat lehet megoldani, vagy akár interaktív társasjátékokat lehet játszani.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.