A világ legfiatalabb informatikus szakértője lett!

Marko, a számítógép macedón Mozartja

A kilencéves macedón kisfiú, Marko Csalaszan átvette rendszermérnöki diplomáját Ljubljanában a Microsoft szlovén főmenedzserétől, Matej Potokartól, ezzel a világ legfiatalabb informatikus szakértője lett.

2010.01.23 16:20MTI

A csodagyerek, akit a macedón, a horvát, a szlovén és az amerikai média is a számítógép Mozartjának titulál, négyéves korában már tökéletesen beszélt angolul. A cnet.com amerikai internetes portálnak elmondta, hogy nem szereti a számítógépes játékokat, inkább a barátaival focizik. Naponta 4-10 órát is dolgozik számítógépén. Legújabb elgondolását próbálja megvalósítani, vagyis azt, hogyan lehet a nagyfelbontású (HD) tévéjeleket a viszonylag lassú (DSL) internetkapcsolattal továbbítani.

Marko szeretne az Egyesült Államokba utazni és közel lakni a Microsoft bázisához, ezt azzal indokolta, hogy Amerikában a legfejlettebb az információs technológia.

Előtte mindenesetre a szüleivel közösen egy olyan magániskolát nyitott szülőhelyén, Szkopjéban, ahol speciális számítástechnikai képzést kaphatnak az általános iskolás gyerekek. Három évvel ezelőtt, amikor nyilvánvalóvá vált Marko zsenialitása, a macedón oktatási minisztérium komputerlaboratóriumot ajándékozott Marko Csalaszannak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.