Híres emberek mindennapjai

A Facebook a Twitter babérjaira törekszik

A Twitter nevű közösségi honlap hihetetlen sikerét azzal érte el, hogy híres emberek, pop zenészek, együttesek, vagy cégek itt osztják meg "mindennapjaikat" a rajongókkal. A Facebooknak tetszett az ötlet, ám végül nem vették meg a Twittert, hanem "alkalmazták" ezt a megoldást.

2009.03.10 18:54MTI

"Miért fizessünk a Twitterét, ha egyszer megcsinálhatjuk mi is ugyanazt?" - tették fel a kérdést maguknak a Facebook közösségi internetes portál vezetői.

Bár korábban arról olvashattunk a brit ITPro hírportálján, hogy esetleg felvásárolják a "kisebbik halnak" számító Twittert, azonban most derült ki: végül úgy döntöttek, hogyha egyszerűen "elcsenik" ugyanazokat a megoldásokat (melyeket úgy látszik a Twitter nem tudott, vagy nem akart levédetni), akkor sokkal jobban járnak.

A Facebook konkrétan azt a tulajdonságát irigyelte el a másik közösségi portáltól, hogy híres emberek és nagyobb cégek itt osztják meg mindennapjaikat a nagyközönséggel, például híres együttesek koncertek eseményeiről osztottak meg exkluzív felvételeket, vagy pusztán beszámoltak arról, milyen új számokon dolgoznak, vagy sztárírók jelezték: hol és mikor dedikálják a könyveiket.

Egy időben arról lehetett hallani, hogy maga a brit királynő is itt tájékoztatta az alattvalókat mindennapjairól, ám mint kiderült, hogy nem maga őfelsége kommunikál a brit néppel a szociális portálon keresztül, hanem a királyi sajtóapparátus. Igazából a Twitter azzal a funkcióval volt eddig több a Facebooknál, hogy a hírességek beállíthatták, milyen körnek milyen mértékben osszák meg magán-, illetve szakmai életüket.

Ezentúl viszont a "nagy testvér" is rendelkezik majd ezekkel a lehetőségekkel. Az új rendszer egyébként nemcsak a sztároknak szól: a kevésbé híres felhasználók is be tudják majd állítani, illetve jobban tudják kontrolálni, hogy milyen mértékben és hogyan áramoljanak az információk saját magukról másoknak, vagy barátaikról, ismerőseikről hozzájuk.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.