EU-jog

Az Európai Bizottság fellebbezést nyújt be az Apple-bírság ügyében

Az Európai Bíróság júniusban helyezte hatályon kívül az amerikai vállalat ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatot.

2020.09.26 03:30MTI

Az Európai Bizottság fellebbezést nyújtott be pénteken az Európai Bíróság azon ítélete ellen, amelynek értelmében az Apple számítástechnikai óriáscégnek nem kell kifizetnie a tiltott állami támogatás miatt korábban kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.

Az Európai Bíróság júniusban helyezte hatályon kívül az amerikai vállalat ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatot.

Margrete Vestager versenyjogért felelős uniós biztos szerint a törvényszék számos jogi hibát vétett az ítélet meghozatalakor.

"Az Európai Bizottság számára továbbra is elsődleges fontosságú, hogy minden vállalat befizesse az adóját. Ha a tagállamok a multinacionális vállalatoknak olyan adókedvezményeket adnak, amelyek nem állnak versenytársaik rendelkezésére, akkor károsítják a tisztességes versenyt az EU-ban" - emelte ki pénteki sajtótájékoztatóján.

A bizottság 2016-ban megállapította, hogy az Apple 13 milliárd eurónyi adót nem fizetett be Írországnak, amelyet 2013 és 2014 között halmozott fel az vállalat. Az uniós intézmény versenyhatósági szerve így 13 milliárd euró kamatos visszafizetésére szólított fel a vállalatot, mivel tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott. Miután azt ír hatóságok nem reagáltak a felszólításra, s nem szedték be az adóhátralékot az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében bírósághoz fordult.

A törvényszék ekkor Írországnak és az Apple-nek adott igazat, miszerint az Európai Bizottság nem tudta érdemben bizonyítani, hogy a cég kedvezményes bánásmódban részesült, és az tiltott állami támogatásnak minősül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.