Tech

London felülvizsgálja a vállalat részvételét a brit 5G hálózat fejlesztésében

Sajtóhírek szerint a Huawei hozzáfér az egyik holland telekommunikációs cég felhasználóinak adataihoz.

2019.05.16 16:25MTI

A brit kormány felülvizsgálja a Huawei kínai távközlési óriáscég szerepvállalását a brit 5G távközlési hálózat kiépítésében - közölte csütörtökön a Downing Street.

Theresa May miniszterelnök hivatalának szóvivője szokásos napi sajtótájékoztatóján, a Huawei nagy-britanniai fejlesztési részvételét és a kínai cég elleni új amerikai kereskedelempolitikai lépéseket firtató újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a kormány a Huawei szerepvállalásával összefüggésben vizsgálatot indított annak meghatározására, hogy mi legyen a brit 5G hálózat fejlesztésének megfelelő szakpolitikai iránya.

A szóvivő részletek nélkül hozzátette: amint a vizsgálat eredményéről szóló bejelentés elkészül, a média- és távközlési ügyekért felelős tárca vezetője tájékoztatja a parlamentet.

A múlt hónap végén belpolitikai botrányt okozott Nagy-Britanniában, hogy kiszivárgott a kormány nemzetbiztonsági tanácsának döntése, amely szerint a Huawei a brit 5G hálózat "nem központi" infrastrukturális elemeinek beszállítójaként "korlátozott" szerephez juthat a fejlesztésben.

A döntést hivatalosan nem cáfolták, viszont a nemzetbiztonsági tanács elnöke, Sir Mark Sedwill vezetésével belső vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy ki a felelős az értesülés kiszivárogtatásáért.

A testület nem nyilvános döntéséről a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap számolt be április végén nagy terjedelemben.

A nemzetbiztonsági tanács tagjai kötelesek titoktartási esküt tenni, és ha a testület üléseiről bizalmas értesüléseket szivárogtatnak ki, azzal törvénysértést követnek el.

Theresa May május 1-én menesztette Gavin Williamsont a védelmi miniszteri tisztségből, miután a vizsgálat Williamsont találta felelősnek a kiszivárogtatásért.

Williamson folyamatosan cáfolja, hogy ő vagy stábja lett volna a kiszivárogtatás forrása.

A minap a Scotland Yard közölte: nem talált olyan bizonyítékot, amely rendőrségi eljárást indokolna a kiszivárogtatási ügyben.

Csütörtökön, nem sokkal a Downing Street bejelentése előtt a Henry Jackson Society nevű konzervatív londoni külpolitikai elemzőműhely tanulmányt tett közzé, amely szerint a Huaweit teljesen ki kellene zárni a nagy-britanniai 5G hálózat fejlesztéséből, mivel a cég működésére "a kínai állam gyakorol befolyást".

A tanulmány "kockázatokkal járó döntésnek" nevezi, hogy a brit nemzetbiztonsági tanács hozzájárult a Huawei korlátozott részvételéhez a fejlesztésben. Az elemzőcég szerint nincsenek ugyan bizonyított esetek arra, hogy a vállalat a kínai kormány számára kémkedett volna, ennek ellenére azonban "az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni" a céggel szemben.

A Henry Jackson Society csütörtöki tanulmányának bevezetőjét Sir Richard Dearlove, a brit külső hírszerzés (MI6) volt vezérigazgatója írta, megállapítva: a Huawei részvétele a brit 5G hálózat kiépítésében potenciális kockázatot jelentene Nagy-Britanniára.

Dearlove szerint a kínai kormány a rendelkezésére álló fejlett technológiai kapacitásokat nemcsak a kínai lakosság "szélsőséges mérteket öltő és egyre fokozódó" ellenőrzésére, hanem globális méretekben zajló, agresszív hírszerzési műveletekre is felhasználja.

Az MI6 volt vezetője szerint "a kommunista kínai államnak" nincs olyan eleme, amely a kommunista párt vezetésének ellenőrzésétől mentesen tudna működni. Éppen ezért egyszerűen nincs szükség annak a kockázatnak a vállalására, hogy Kína a maga előnyére kiaknázhassa a jövőbeni brit távközlési rendszerek működését - fogalmaz előszavában a volt brit hírszerzőfőnök.

A legnagyobb brit mobiltávközlési cégek, köztük a Vodafone, az EE és a Three azonban eddig is a kínai vállalattal együttműködve fejlesztették 5G hálózatát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.