Sokmilliós a pénzdíj

Március végén indul az első magyar e-sport bajnokság rájátszása

Március 28-án indul az első magyar nemzeti e-sport bajnokság rájátszása, majd az áprilisi döntőben öt népszerű videojáték - a League of Legends, a CS:GO, a PUBG, a Hearthstone és a Rainbow 6:Siege - legjobbjai között közel 14 millió forint pénzdíjat osztanak ki.

2019.02.26 12:11ma.hu

A keddi sajtótájékoztatón Bíró Balázs, Magyar E-sport Szövetség elnöke elmondta, hogy 2017-ben alakultak, s jelenleg 20 tagszervezettel működnek. Hozzátette: fő céljuk, hogy megmutassák, az e-sport egy olyan feltörekvő sportág, amely helyet kér a hagyományos sportágak között. Feladatuknak tekintik a terület átfogó szabályozását annak érdekében, hogy szervezett keretek között bonyolítsák le a legkedveltebb videojátékok hazai bajnokságát, valamint lehetővé tegyék a magyar e-sportolók nemzetközi szervezetekben és versenyeken való képviseletét.

Horváth Magyary Nóra, a League of Legends és Hearthstone játékokat névadó szponzorként támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy egy friss kutatás szerint Magyarországon 425 ezren játszanak videojátékokat, s a rohamléptekkel fejlődő hazai e-sport közel 24 milliárd forintos forgalmat generál évente.

"A digitalizáció rohamos előretörése az életünk minden területén komoly változásokat és új trendeket hozott, így a most felnövő generáció már minden téren új, digitális megoldásokat keres magának. Ezt a gyors változást, a digitalizálódást figyelhetjük meg a sport területén is, ezért vettünk részt tavaly az első magyarországi hivatalos K&H e-kupa verseny szervezésében, s támogatjuk most a magyar nemzeti e-sport bajnokságot" - fogalmazott.

Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatójának tájékoztatása szerint a tavaly ősszel az osztályozó kupákkal indult hazai e-sport bajnokságon összesen 1936 játékos vett részt, közülük 204-en egyénileg, 1732-en pedig csapatban. Hozzáfűzte: a négy csapatjátékban versenyző 378 csapat közül 40 gárda került be az alapszakaszba - ez január 15-én rajtolt -, míg az egyéni játékosok közül 16 jutott be az első szezonba.

"A rájátszás március 28-án kezdődik és április 14-én zárul, a végső megmérettetésre pedig április végén, élő helyszíni döntőben kerül sor, ahol kiderül, hogy a fináléba jutott összesen 22 csapat és 4 egyéni játékos közül kik lesznek az első e-sport szezon bajnokai" - jelentette be Hodozsán Dániel.

Amint az MTI kérdésére elhangzott, a League of Legends és a CS:GO játékban 3,5-3,5 millió, a PUBG-ban 2,6, a Rainbow 6:Siege-ben 3,1 a Hearthstone-ban pedig 1 millió forint pénzdíj talál majd gazdára a legjobbak között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.