Elképesztő sztori

Azt ígérték, ha USB-kábelt dug a péniszébe, akkor jó lesz - nem lett (18+)

Műteni kellett azt a kínai srácot, aki feldugott a húgycsövébe egy levágott végű USB-kábelt.

2018.11.19 21:37ma.hu

Azt mondta, kíváncsi volt, mi mindent lehet kezdeni nemi szervével, ezért betolta az USB-kábelt a lyukon. A fiút végül szülei vitték kórházba, miután 20 cm mélyre, húgyhólyagjáig feltolta a kábelt, ami ott összecsomósodott, így nem tudta kihúzni a péniszéből. Az orvosok először síkosítót használva próbálták kiszedni, de sajnos nem vált be az ötlet - írta a Noizz.hu.

Ez egyébként egy orvosi eljárás is, persze a megfelelő eszközzel, de nagyon kevés férfi meri bevállalni a fájdalom miatt.

Ekkor szállították át az elviselhetetlen fájdalmakkal küzdő tinit a megyei kórházból egy gyerekkórházba, ahol meg kellett operálni. A fiúnak a műtét után még két hétig a kórházban kellett maradnia, teljes felépülése több hónapot vett igénybe.

Egyébként nem ez volt az első ilyen eset, 2016-ban egy szintén kínai páciens hímvesszőjéből kellett kioperálni egy USB-kábelt. Állítása szerint azt hallotta, hogy a kábel feldugásával komoly szexuális örömet szerezhet magának.

mirror


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.