Gazdaság-informatika

IVSZ-közgyűlés: a vezetőség elkötelezett a digitális gazdaság fejlesztése mellett

Az IVSZ 2017-ben folytatja a digitális gazdaság szereplőinek közös asztalhoz ültetését további ágazatok bevonásával.

2017.05.25 05:29MTI

A digitális gazdaság fejlesztését, a foglalkoztatáspolitikai igények megváltozását, továbbá a digitális oktatás támogatását és a globális piacra irányuló exportot jelölte meg a következő időszakban képviselendő területként az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) éves közgyűlése, amelyet kedden tartottak Budapesten.

Laufer Tamás, a szövetség elnöke a közgyűlésen rámutatott arra, hogy a digitalizációs folyamat során az iparágaknak teljes átalakuláson kell átesniük, új működésre kell átváltaniuk, amelynek az alapja az informatika - ismertette az IVSZ a közgyűlés után az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az elnök elmondása szerint a változást a szövetség két területen keresztül fogja építeni: a digitális oktatáson, valamint a digitális exporton keresztül. Az előbbi esetben a digitális írástudás kritikusan alacsony szintje és az oktatási rendszerben kihagyott lehetőségek adnak teret az IVSZ aktivitásainak, az export fejlesztésében pedig a 22 ezer betöltetlen informatikai munkahely miatt a gazdaságból kieső sok százmilliárdos bevétel jelent potenciált.

Az elnök jelezte: az IVSZ 2017-ben folytatja a digitális gazdaság szereplőinek közös asztalhoz ültetését további ágazatok bevonásával, például a banki és a kereskedelmi szektorban. Magyarország digitális jövőjét építi az is, hogy folytatódik a Digitális jólét program, immár 30 kiemelt területtel - fűzte hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.