Innováció

Ősszel jelennek meg a Modern vállalkozások programban igényelhető szoftverpályázatok

Szeptember elején jelennek meg a Modern vállalkozások programban a mikro-, kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésére igényelhető szoftverpályázatok.

2016.08.09 23:30MTI

Koleszár Péter, a program szakmai vezető helyettese a program Vállalkozz digitálisan! projektjéről elmondta, első lépésként a projekt tanácsadó hálózatában dolgozó szakemberek helyszíni auditot hajtanak végre a vállalkozásoknál.

Tavaszi indulása óta csaknem 700 mikro-, kis- és középvállalkozás csatlakozott a Vállalkozz digitálisan! projekthez, nyár végéig pedig további 300 vállalkozás csatlakozására számítanak.

A projekt első részének befejezéséig, 2017 májusáig pedig további 3000 vállalkozást auditálnak majd a tanácsadó hálózat szakemberei.

Arról is beszámolt, hogy a tanácsadók az auditot követően javaslatot tesznek a digitálisan felkészült vállalkozás státusz kiadására vagy olyan fejlesztéseket javasolnak az egyes cégeknek, amelyek révén megkaphatják ezt a minősítést és ezzel 5 százalék vissza nem térítendő többlettámogatást kaphatnak vállalati informatikai pályázatokon.

Hangsúlyozta: a program azért indult, mert megalapozott statisztikák szerint a digitalizációt tekintve a magyar vállalkozások hatalmas lemaradásban vannak az európai uniós versenytársaikhoz képest.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.