Egyszerű és nagyszerű

Így találhatja meg könnyen a lenémított telefonját!

Kivel ne fordult volna már elő, hogy égen-földön kereste okostelefonját, ami lehalkítva lapult egy nyugodt kis helyen?

2016.04.15 07:55MTI

Sokszor adódnak olyan helyzetek, amikor kénytelenek vagyunk lehalkítani a telefonunkat, de többen teljesen lenémítva használják androidos készülékeiket. A gond akkor szokott kezdődni, amikor szem elől veszítjük a mobilt, és minél jobban keressük, annál inkább a föld mélyére kerül. Bár az Android Eszközkezelő jó megoldás, mindenképpen szükséges hozzá egy asztali számítógép. Mivel ez nem áll rendelkezésünkre mindenhol, érdemes telepíteni a Ring My Droid nevű minialkalmazást, amely csörgésre készteti az elbújt okoseszközünket.

Screenshot

Az ingyenesen letölthető app telepítése után meg kell adni egy könnyen megjegyezhető, egyszerű jelszót (a képen a RingMyDroid-ot adták meg), ha pedig eltűnt a készülékünk a sok irat között, vagy elkavarodott a táskában, autóban, nappaliban, egy másik készülékről küldjük el SMS-ben a megadott jelszót a készülékünkre, ami így addig fog jelezni, míg meg nem találjuk, és fel nem oldjuk a riasztást.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.