További fenyegetések várhatók

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Az androidos telefonok és tabletek 80 százalékán biztonsági réseket tartalmazó, elavult operációs rendszer található, pedig a talált kártevők alapján szükség lenne a verziók folyamatos frissítésére.

2016.01.12 13:39MTI

Tavaly 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók.

Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerint az androidos telefonok és tabletek 80 százalékán biztonsági réseket tartalmazó, elavult operációs rendszer található, pedig a talált kártevők alapján szükség lenne a verziók folyamatos frissítésére.

A biztonsági cég szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az android esetében nem a Google, hanem a telefongyártók adják ki a frissítést egy-egy adott telefontípushoz, ami lassan megy, valamint az új frissítések sokszor nem elérhetőek a régebbi készülékekhez.

A G Data úgy véli, hogy az androidos készülékek idén három fő problémával szembesülhetnek: egyrészt a nem megbízható forrásból vásárolt készülékeken már előre telepített kártevő bújhat meg. 2015-ben a Lenovo, a Xiaomi és a Huawei nem márkakereskedésből, hanem ismeretlen disztribútoroktól vásárolt készülékein is azonosítottak ilyen kémprogramokat.

Emellett, mivel egyre több eszköz épül a Google operációs rendszerére, növekednek az egyes biztonsági résekhez kapcsolódó kockázatok is. Az androidos okoseszközökön tömegesen gyűlnek a bűnözők számára értékes felhasználói adatok - olvasható a közleményben.

A harmadik fenyegetést az úgynevezett komplex banki trójaiak jelentik. A vírusvédelmi cég szakemberei szerint növekedni fog azon kártevők száma, amelyek az azonos felhasználóhoz tartozó windowsos gépet és androidos telefont egyszerre fertőzik meg, és így megszerzik a banktól SMS üzenetben érkező aláíró jelszavakat is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.