Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban

Mintegy 1,7 milliárd forintos szuperszámítógéppel bővül a Debreceni Egyetem informatikai rendszere

Mintegy 1,7 milliárd forint értékű szuperszámítógéppel bővül a Debreceni Egyetem (DE) idén júniusban átadott központja.

2015.09.17 00:30MTI

Bács Zoltán elmondta: a Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban nevet viselő projekt keretében idén júniusban adták át a Leo fantázianévre hallgató szuperszámítógépet, amely bekerült a világ 500 legerősebb gépe közé, s máris újabb bővítést valósítanak meg, amellyel a szuper-számítástechnikai központ az egész magyar felsőoktatást szolgáló központ lesz.

A jelenlegi teljesítőképességét és adattároló kapacitást is a duplájára növelik az új fejlesztéssel - emelte ki a kancellár.

Gaál István, a DE kancellári megbízottja azt hangsúlyozta, hogy az év végére beállítandó szuperszámítógép nélkül versenyhátrányt szenvednének a kutatók. Kiemelte, hogy minden szakterület - irodalom, csillagászat, orvostudomány, genetika - képes használni a szupergépet, amely annak ellenére, hogy drága műszer, magas energiafogyasztású, működtetése milliókra rúg, ám megtérülő beruházást jelent a felsőoktatás számára.

A gép beállításával a Debreceni Egyetem szuper-számítástechnikai fellegvár lesz - vetítette előre Gaál István.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.