Beruházás

Budapesten építette fel globális hr-informatikai szolgáltatóközpontját a SAP

Az Európában elsőként Magyarországon létrehozott felhőalapú támogatóközpont mintegy hatezer nagyvállalat személyügyi adminisztrációját kezeli.

2015.09.16 04:22MTI

Budapesten építette fel egyik globális emberi erőforrás, hr-informatikai szolgáltatóközpontját a SAP szoftvercég, a mintegy 3 milliárd forintos beruházással létrehozott központ dolgozóinak létszáma év végére eléri a százat - mondta Ablonczy Balázs, a SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.

Hozzátette: az Európában elsőként Magyarországon létrehozott úgynevezett cloud (felhő alapú) támogatóközpont mintegy hatezer nagyvállalat személyügyi adminisztrációját kezeli a felvételtől a teljesítménymenedzsmenten át az utánpótlás nevelésig a hét minden napján, 24 órában.

Úgy vélte, nagy elismerés a központ magyarországi létrehozása a cégnek és az országnak. Hozzátette, a központban jelenleg 80-an dolgoznak, de a jelentős piaci érdeklődés miatt a létszám a következő 2-3 évben a 300-at is elérheti.

A beruházást a SAP saját forrásból valósította meg, hasonló központ működik a Budapestin kívül például Kínában és az Egyesült Államokban.

Kitért arra is, hogy stabilan nő az SAP Hungary Kft. árbevétele Magyarországon: a szoftverfejlesztő 10 százalékkal magasabb, 19,7 milliárd forint árbevételt ért el 2014-ben, idén legalább 6 százalékos növekedést terveznek. Az eddigi adatok alapján az árbevétel meghaladhatja majd a 21 milliárd forintot 2015-ben. Az árbevétel 60 százaléka a magyar piacról származik, 40 százaléka exportbevétel - mondta.

Tájékoztatása szerint a jó eredmény a szoftverértékesítésből adódik: a magyar vállalati körből tavaly 100 új ügyfelet szereztek, így mára közel 1400 magyar cég használja a cég üzleti szoftver-megoldásait. Ezzel az üzleti szoftverpiacon tartják a 40 százalék fölötti piaci részesedésüket.

Az ügyvezető kitért arra, hogy a központi közigazgatás részesedése az árbevételből folyamatosan nő, jelenleg 15 százalékos. A cég rendszermegoldásait használja egyebek mellett Magyar Közút Zrt., a MÁV, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt., az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt., és az állami követeléskezelő, a MARK Zrt. - sorolta.

Szólt arról is, hogy a Graphisoft Parkban elkezdődött egy új irodaház felépítése, amely 2016 végétől további 5500 négyzetméteres területet biztosít majd a cég növekedésének, ezzel együtt összesen 13 500 négyzetméter áll a rendelkezésükre.

Emlékeztetett arra, hogy a SAP Hungary Magyarországon 2013-ban alig 500 dolgozót foglalkoztatott, számuk az év végére 800-ra bővül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.